Koncz következő lemeze számomra nem különleges, egyszerűen csak tartja a színvonalat. A hangszereknél és a dalszerzői poszton továbbra is a Fonográf tagjai. Lehet ezt úgy értékelni, hogy "győztes csapaton ne változtass"; de van olyan, ma sokkal elterjedtebb nézőpont is, amely szerint egy művész akkor teljesedik ki igazán, ha időnként más és más alkotótársakkal veszi körül magát. Így ezen a lemezen is vannak gyöngyszemek, de olyan dalok is, amelyeken érződik a szerzők eszköztárából egy-két ismétlődő elem. (Ezen a blogon Koncz verslemezeiről nem fogok írni, de ez a mostani lemez már a Kertész leszek után jelent meg.)

A gyöngyszemekre koncentrálva elsőként a Rozi tud valamit emelkedik ki. Ez a dal bizonyos szempontból Bródy önparódiája: a versszakok szokott költői képeit sorolják, míg a refrénben valami csaj letolja őt, hogy ennek semmi értelme.

Az Éjszaka kicsit sem Greg Lake-től a From the Beginning koppintása, de éppen ezért jó:

Hasonló elmélkedő hangulatban van az Amíg emlékezünk:

És ahogy már megszokhattuk, a lemezt egy igazi záródal hangulatú dal zárja, ami szövegében az egész lemezre és az előadókra reflektál, és hangszerelésével megpróbálja egy új helyre vinni a hallgatót, a csillagok közé, ahova dalok nem szokták: