Sok mindenben különbözik a Metró a nagy triumvirátus másik két tagjától. Hosszú karrier helyett nekik ez az egyetlen stúdiólemez adatott meg. A lemez után két évvel feloszlottak, és a tagok külön utakon folytatták tovább. Zorán szólókarrierbe kezdett, Karesz részt vett az LGT alapításában, majd - mai szóhasználattal - "saját projektjén", a Skorpión kezdett dolgozni.
Már ezen a lemezen is megfigyelhető a két főkolomposra jellemző zenei stílus. Zoránnak a mélabús hangulatú, szárnyaló dallamú dalok állnak jobban (Mária volt, Egy szót se szólj, Szobrok), Karesznak pedig a sajátos humorral átitatott rockosabb nóták (Felmásztam egy jó nagy fára, A pénz).
A lemez mindkét oldala egészen dilis szövegű dallal indul (Ülök egy rózsaszínű kádban, Citromízú banán). Megint egy kicsit a "legvidámabb barakk" illúziójának való megfelelés kényszerét érzem ezen a dalválasztáson. Egyébként Dusán szövegeit leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy időtlen. Míg Illésék sokkal erőteljesebben az aktuális helyzetre reagáltak, Dusán olyan szövegeket írt, amelyek a mai hallgatót pont ugyanannyira képesek megérinteni.
Még egy dolog megkülönbözteti a Metrót, ez pedig a szofisztikáltabb hangszerelések használata, és a hangszeres játék jobban előtérbe helyezése. A hangulatos szólók miatt a Szobrok és a Hazárdjáték című dalokat ajánlom. És olvassátok el ezt a cikket.
