Az Omega harmadik lemeze az utolsó, amelyen Presser Gábor még az együttes tagja volt és Adamis Anna írta a szövegeket. Az album zeneileg új területekre merészkedik. Több a hangszeres szóló, megint eggyel jobban szól a Hammond orgona, a hangszerelésben pedig megjelenik a cselló és a fuvola, amelyek új színeket visznek a hangzásba, ha néha kicsit hamisak is. Megint van instrumentális szám, sőt, címmel rendelkező zörejek is. A zenekar tarsolyában lévő stílusok közül egyértelműen a keményebb, rockosabb hangzás uralja a lemezt, ami szerintem jó dolog. Sláger viszont egyik dal sem lett a lemezről.

Szövegileg a nyitódal tetszik a legjobban, mert képes elgondolkodtatni a hallgatót.

Zeneileg pedig az első oldalt záró és a második oldalt nyitó dal tetszett a legjobban: a lemeznek is jó ívet ad, hogy két ilyen erős szerzemény van a közepén.

A lemez végén pedig van egy kis meglepetés.