Nehéz helyzetben van a mai huszonéves, ha a zenét hallgatva szeretné megérteni, miért is jelentett az Ezek a fiatalok című film fordulópontot a magyar könnyűzene történetében. Forrásaimul édesanyám és az egyébként nem kedvelt magyar Wikipédia szolgálnak. Egy elég alapos írás olvasható a témáról itt.

Egészen addig a könnyűzenét csupán a Sanzonbizottság által jóváhagyott sanzonok és táncdalok jelentették. Ezeknek jeles művelői közé tartozott Koós János, Korda György, Aradszky László, Szécsi Pál, vagy például a Záray-Vámosi duó. A fiatalokat azonban ez már nem elégítette ki, és ez tette lehetővé, hogy az Illés és társai rövid időn belül óriási népszerűségre tegyenek szert. Kezdetben ők is, mint akármelyik mai zenekar, külföldi számok feldolgozásait játszották különféle klubokban. Beatles, Shadows, Hurricanes, Little Richard, Kinks, Animals, de ugyanúgy szerepelt a repertoárban a dixieland, a korabeli olasz slágerek, és - gondolom - majdnem bármi, amiért adtak egy kis pénzt.

Közben elkezdték írogatni a saját számokat. Ezek - a lemezt hallgatva - meglehetősen kezdetlegesek voltak zeneileg és szövegileg is. Egészen elképesztő, hogy már eme korai szerzemények közül is örökzölddé vált egy-kettő, leginkább Az utcán.

A lemezgyár először kislemezeken adta ki ezeket a dalokat. Az Illés első nagylemezének az Ezek a fiatalok című film soundtrack-albumát tartják. A film egy lényegtelen cselekmény ürügyén lehetőséget adott a korszak feltörekvő zenekarainak a megmutatkozásra. Így a lemezen szerepel az Omega és a Metró együttes is, valamint Koncz Zsuzsa és Zalatnay Sarolta. Franc se gondolta még akkor, hogy ezeknek a karaktereknek a sorsa ilyen hosszú időre összefonódik...

A mai fülnek igencsak primitív zenék ezek, nem is beszélve az itt-ott hamis éneklésről. Egyértelműen érezhető a Beatles és a többi beat zenekar hatása, de már itt megjelennek az Illés zenéjét mindig is jellemző magyar népi hatások, például a Sárga rózsa vagy a Szőke Anni balladája című dalokban.

Az első dal, amit kiemelnék, a Néma szerelem. Ez hangulatában, stílusában igencsak elüt a többitől. A benne felfedezhető klasszikus zenei, Bartóki hatások, az eklektikus hangszerelés, a meglepő harmónia- és ütemváltások miatt én ezt a dalt már-már a korai progresszív rockhoz sorolnám.

A második a Gyémánt és arany. Ez Zorán és a Metró dala. Szintén egy különc dal. Egyértelműen látszik, hogy Zorán már akkor is vonzódott a mélabúsabb hangulatú, epikusabb ívű, szofisztikáltabban megkomponált (hangnemváltások) és hangszerelésű (szimfonikus zenekar) dalokhoz.

A harmadik a Sárga rózsa, abból az egyszerű okból, hogy a címben említett virág teljesen soha meg nem magyarázott, mindig új és új jelentéseket felöltő metaforája a mai napig végigkíséri a zenekar és tagjainak pályafutását. Annak ellenére is, hogy nevezett virág már itt, a pályafutásának kezdetén is hervadt állapotban lép színre. És ezt nevezem én egy központi jelentőségű dalnak.

Metaforikus szövegét külön is szeretném kiemelni. Azt gondolom, hogy nagyon egyszerű úgy dalt írni, hogy a dalszerző az érzéseit nyers formában fogalmazza meg, de az ilyen dalok általában nem jók, én legalábbis nem szívesen hallgatom őket. A dalszerzés akkor kezd igazán érdekes lenni, ha a szöveg felkelti a hallgató érdeklődését: ez vajon miről szólhat? Szeretném elérni, hogy magabiztosan tudjak metaforikus dalszöveget írni, anélkül, hogy egyértelmű lenne, miről szól, és olyan módon, hogy az mégis a saját hangom legyen, és nem egy felvett manír, egy utánzás, egy utánérzés.

Az album 1993-ban újra kiadott verziója az eredeti 12 dal mellett tartalmaz még 13 másik számot, amelyek eredetileg kislemezeken jelentek meg: korai instrumentális szerzeményeket (Üzenet Eddynek - tisztelgés Duane Eddy gitáros, a "twang" gitárhangszín úttörője előtt), és az Illés ekkoriban született első slágereit.